Új évaddal folytatódik a Déryné Program, amely a következő időszakban országszerte több mint 4500 előadással, témanappal és kulturális eseménnyel készül. A programsorozat végső állomása a Zemplén lesz, ugyanis 2027 júliusában Sátoraljaújhelyen és a Zemplénben rendezik meg a Déryné Fesztivált.
A nyári eseményhez kapcsolódik a KultCamp is, amely egy tábor keretében kulturális és művészeti programokkal várja a középiskolás korosztályt.
Kilenc új bemutatóval indul az évad
A Déryné Társulat három új előadással készül. Színpadra kerül Gádor Béla és Tasnádi István Othello Gyulaházán című zenés adaptációja, Tamási Áron Énekes madár című műve, valamint Örkény István Kulcskeresők című groteszkje. A Barangoló Előadásműhely további hat új produkció létrejöttét támogatja.
A Déryné Program emellett az országjárásra és a fiatalok megszólítására is nagy hangsúlyt fektet. A tervek szerint a Lázár Ervin Program 3500 előadással mintegy 640 ezer gyermekhez jut el, miközben a program különböző alprogramjai kistelepülésekre és határon túli magyar közösségekhez is visznek kulturális eseményeket.
