Sokszínű és látványos évaddal készül a nyári szezonra a Tokaj Fesztiválkatlan – közölték a szervezők az MTI-vel. Kelet-Magyarország egyik legnagyobb szabadtéri színpada idén is a zene, a színház, az irodalom és a humor találkozóhelye lesz, ahol a nagyszabású koncertek mellett családi programok, pódiumbeszélgetések és különleges kulturális estek is várják a közönséget.
A magyar könnyűzene legismertebb előadói érkeznek
A nyári programkínálatban a hazai zenei élet ikonikus szereplői sorakoznak. Fellép többek között Zorán, Demjén Ferenc és Rúzsa Magdi, aki már nyolc alkalommal töltötte meg teltházzal a Fesztiválkatlant. A közönség láthatja Kökény Attila és Rakonczai Viktor közös produkcióját, valamint Dés László „Mi vagyunk a grund!” című estjét is.
A könnyedebb hangulat kedvelőit a TNT és a Kowalsky meg a Vega koncertje várja, míg a nemzetközi zenei világot az 1980 óta működő The Bootleg Beatles idézi meg legendás Beatles-slágerekkel.
Musicalek, vígjátékok és nagyszabású színházi produkciók
A zenés színház rajongói is erős évadra számíthatnak. A Vörösmarty Színház előadásában érkezik a Hegedűs a háztetőn, míg a Pannon Várszínház A Pál utcai fiúk című produkciót mutatja be Tokajban.
A legismertebb musicalslágereket idézi meg a Musical Live koncert, de színpadra kerül A Kör című, az Edda Művek dalaira épülő musical is. Az évadban olyan népszerű darabok is helyet kaptak, mint az Anconai szerelmesek vagy a Menopauza.
Nem csak koncerthelyszín, kulturális találkozópont
A nagyszínpad mellett a Teátrumban és a Paulay Ede Színházban is folyamatosan zajlanak majd az előadások. Az Orlai Produkció több darabbal érkezik, köztük a Kalamazoo és a Tikk-takk Bumm! című előadásokkal.
A humor sem marad ki a kínálatból, Kiss Ádám és Dombóvári István Dumaszínház-estje mellett Bödőcs Tibor önálló estje is érkezik.
Családi programok és gondolatébresztő estek
A szervezők a családokra is gondoltak, a gyerekeket a Kicsi Gesztenye Klub és Kalap Jakab koncertje várja.
A kulturális és lelki feltöltődést keresők számára pódiumbeszélgetéseket és zenés irodalmi esteket is szerveznek. A közönség találkozhat Pál Ferivel és Bagdy Emőkével, míg „A bor filozófiája” című esten Rátóti Zoltán és Huzella Péter gondoskodik az irodalmi és zenei élményről.