Menü

Kövess minket

Váralja Akusztik - Facebook

Voltál már erdei házibuliban? A Váralja Akusztik fesztiválon ezt is kipróbálhatod!

Már az ingyenes nulladik nap is erős felhozatalt kínál a jövő héten rajtoló boldogköváraljai rendezvényen, amely a saját útját járja.

Tokajland 2026. 07. 28. 15:40 3 perc

Augusztus 6. és 8. között rendezik meg az ötödik Váralja Akusztik könnyűzenei fesztivált a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Boldogkőváralján, a Téka tábor erdei helyszínén. Az eseményen többek között folk, hip-hop és indie rock produkciók is megszólalnak.

Spontán dalömlésbe torkoll a nulladik nap

A rendezvény honlapja szerint augusztus hatodikán, csütörtökön egy ingyenes „nulladik nappal” készülnek a szervezők: ezen a napon egyebek mellett erdei házibulit, kocsmakvízt, sörpong bajnokságot, sakk- és kártyapartikat valamint pince technót és rengeteg beszélgetést kínálnak. E programok mellett zenei elemekkel is találkozhatnak a látogatók, koncertezik Erwin Kalo bárzongorista, a napot pedig tábortűz és „spontán akusztikus dalömlés” zárja.

Ezt hozza a folytatás

Pénteken Hámori Marci és Jenei Anna Ady Endre dalai című előadásával kezdődnek a zenei műsorok, őket este hattól a Hipnózia követi, de fellép még a Várhegyutca, a Pavilon, a Fenyó és Moriones is, valamint a Palo Canto és a Honey & Dust Blues Band is.

Szombaton Balazs Toth és Brumiko indítják a zenei programokat, utánuk Helka és Franny lép színpadra, de ezen a napon lép fel a Dr. Kotász, Szeder, Szabó Balázs bandája és a Mad About Marylin, de pénteken és szombaton is visszatér a pince techno is.

Vasárnap hajnal 1-kor Dj Gergel és a Lokalista lemezlovasok, majd hajnal kettőtől a Michelangelo tart meglepetéskoncertet. A zenei programelemek mellett a szervezők többek között borkóstolóval, pálinkafelismerő versennyel, fotókiállítással és kézműves programokkal is készülnek, de ukulele workshopon, társasjáték-arénán és filmbemutatón is részt vehetnek a látogatók.

Természetközeli és otthonos

A weboldal szerint a fesztivál azért izgalmas, mert egy független rendezvényről van szó, „amely a saját útját járja” és azt értékek köré szervezik a helyi kötődésű fiatalok. Az előadók akusztikus koncertjei kifejezetten a helyszín hangulatához igazodnak, így a természetközeli környezetben otthonosan érezhetik magukat a művészek és a résztvevők egyaránt – írták.

A fellépők és a zenei programok teljes listája elérhető a fesztivál honlapján.

– Hirdetés –
– Hirdetés –